Zeneiskola, egykori Jezsuita Gimnázium

A jezsuita rend Gyöngyösön való megtelepedésétől, 1633-tól kezdve foglakozott tanítással. Ezt az épületet 1751-ben kezdték építeni a Forgách család által adott telken és 1752-ben nyitották meg az iskolát. Földszintjén három osztályterem volt, míg az emeleten a színházterem. A rend feloszlatása után a ferencesek vették át az iskolát 1776-ban és Rábl Károly gyöngyösi mester tervei alapján alakították át. Az állami kézbe került gimnázium 1899-ben költözött a mai épületbe, míg ez a városi tanácsé lett.

1969 óta zeneiskola. Az épület keleti homlokzatának fülkéibe nemrégiben kerültek vissza a barokk kori szobrok másolatai, az eredeti tölgyfaszobrok, melyek Szt. Ignácot valamint Xav. Szt Ferencet ábrázolták ma a Mátra Múzeumban találhatóak. Visszakerült az épület keleti része elé a barokk stílusú Mária-szobor is.

Az épületben működik jelenleg a Pátzay János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Szent Bertalan út

  • Google Map: