Vármegyeháza

Az egykori megyei katonai kvártélyház, méntelep.
Négy, részben emeletes, részben földszintes szárnyból álló, téglalap alakú zárt udvart körülfogó épületkomplexum. Emeletes főépülete barokk, oldalszárnyai és hátsó szárnya részben barokk maggal rendelkezik. A török kiűzése után a Gyöngyösön állomásozó katonaság elszállásolása és ellátása a város feladata volt. 1763-ban Grassalkovich Antal a gyöngyösi kvártélyház számára egy alkalmas telket adott át a megye részére.

1767-ben kezdődtek meg az építkezések Quadri Kristóf vezetésével. Az építkezés befejezése 1774-re tehető, mikor is a katonaság birtokba vette az épületet. 1848-49-ben az épületet sebesültek elhelyezésére használták, majd újra a katonaság állomásozott benne. A Kiegyezés után az épület megtartotta korábbi funkcióját és a cs. kir. közös hadsereg leghíresebb huszárezredei állomásoztak benne. 1883-ban jelentősebb átalakításokat eszközöltek az épületegyüttesen. 1929-ben a Fölművelésügyi Minisztérium megvásárolta az épületet az Eperjesről elmenekült állami méntelep részére. Ekkor át is alakították az épületet, Légmán Imre tervei szerint. Megépült az oszlopos főbejárati erkély, valamint az oldalszárny emeleti része is.

Ma ebben épületben található meg többek között a Bányamúzeum.

Vármegyeház tér 1.

 

  • Google Map: